Érdekes merényletet akadályoztak meg Washingtonban. Érdekeset vagy inkább hihetetlenül amatőrt. A támadók célpontja a teljes Trump-adminisztráció lett volna, csak hát minden jel arra mutat, hogy a logikus gondolkodás, a konspiráció és az alapos tervezés nem igazán volt az erősségük. Sőt, inkább úgy fogalmaznék, hogy ezt a merényletkísérletet erősen agysejt-hiányos neonácik tervezték, és épp ezért nem is érdemelnek semmiféle szánalmat vagy rokonszenvet, maximum elvtársaik érezhetnek együtt velük.

(Képünk illusztráció)

Ma kicsit komolyabb leszek a megszokottnál, bár nem sokkal, ugyanis meglehetősen súlyos gazdasági ügyekről, konkrétan az orosz gazdaság csőd felé tartó útjáról lesz szó, mi több, az Orosz Központi Bank elnökének és valószínűleg Oroszország legkiválóbb gazdasági szakértőjének, Elvira Nabiullinának igen gyanús eltűnése és még gyanúsabb megkerülése kapcsán kerítek szót erre.

(Képünk illusztráció)

Nem könnyű dolog az amerikai-iráni békemegállapodásról írni, ugyanis nem ismerjük a részleteit. Mármint nem csak mi nem ismerjük, hanem a világon senki, ezek péntekig, a Genfben tervezett aláírásig szigorúan titkosak, majd nyilvánosságra hozzák őket, ha szignálták a dokumentumot. Már persze, ha egyáltalán szignálják, mert ahol Trump emberei huzakodnak Ghalibaf tárgyalóival, pár nap alatt szó szerint bármi történhet.

(Képünk illusztráció)

Mikor két nappal ezelőtt megjelent a különösen szűk szavú, indoklás nélküli hír, mely szerint Putyin menesztette Andrej Kazakovot, az elnöki kancellária vezetőjét (mely nem azonos az Elnöki Adminisztrációval, a kancellária voltaképpen az elnöki iroda), kicsit értetlenül néztem. Ez nem az a funkció, amelyben valaki képes lehet szarvashibákat elkövetni vagy komoly kárt okozni, mi lelte Putyint? Aki ráadásul híres arról, hogy még a kegyvesztett embereit sem „hagyja az út szélén”, aki kiesik a pikszisből kerülhet épp házi őrizetbe vagy valami Isten háta mögötti terület vezetésébe, de ennél nagyobb veszély többnyire nem fenyegeti.

(Képünk illusztráció)

Ha a mai nap folyamán az olvasó jártában-keltében népes csoportokkal találkozik a köztereken, akik orosz népdalokat énekelve lezginkát táncolnak, sűrű csujjogatások közepette, ne lepődjenek meg, csak oroszbarát (vatnik) honfitársaink ünnepelnek a konteóhívőkkel közösen. Éspedig azt ünneplik, hogy Tulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzés leköszönőben lévő igazgatója hivatalosan elismerte az „ukrajnai biolaboratóriumok” létezését.

(Képünk illusztráció)

Most, hogy alig pár hét múlva, július negyedikén lesz kereken 250 éves az Amerikai Egyesült Államok, az ottani sajtóban érdekes vita kezd kibontakozni arról a kérdésről, ami jelenleg minden korábbi helyzetnél égetőbben vetődik fel, és amit úgy fogalmazhatunk meg hogy „Ki az amerikai és micsoda Amerika?”

(Képünk illusztráció)

Az nyilvánvaló, hogy James Bondot és szovjet hasonmását, Stirlitzet szándékosan úgy írták meg és olyan színészekre is bízták a megformálásukat, hogy a hölgyek, hm, minimum rokonszenvesnek találják őket. És hát a hírszerző hölgyek is mindig kihasználták vonzerejüket küldetéseik végrehajtása érdekében, Mata Haritól (akit nem is igazán lehetne kémnek nevezni) Anna Chapmanig, aki 2010-ben bukott le New Yorkban orosz ügynökként, fogolycsere útján hazakerült és most a moszkvai celebek életét éli.

(Képünk illusztráció)

Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondja, hogy 2026 nyarán a washingtoni csisztkáról, politikai tisztogatásról fogok írni, mely annak alapján zajlik, hogy Donald Trump elnök kit tart magához kellőképpen hűségesnek a Republikánus Párton belül és kit nem, valószínűleg körberöhögöm az illetőt és azt javaslom neki, hogy írjon puhafedelű politikai disztopikus regényeket, mert arra kiválóan alkalmas az ötlet. Különben meg lehetetlen.

(Képünk illusztráció)

Nos, véget ért a SPIEF, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum, és itt az ideje, hogy összefoglaljuk, mi szép és jó történt ezen az eseményen. Ami a szépet és jót illeti: semmi ilyent nem tudok említeni. Még emlékszem, amikor ez egy rangos nemzetközi gazdasági találkozónak számított és valóban lényeges megállapodások születtek a Néva partján, de ez régen volt, még a háború előtt.

(Képünk illusztráció)

Tegnap lezajlottak az örmény választások, és ha felületesen tekintjük a jelenlegi helyzetet, azt mondhatjuk, hogy meglehetősen kedvező az eredmény: Jereván nem hagyja el az Európa-barát irányvonalat, Moszkva bérencei vereséget szenvedtek és ebből a távolságból nézve, fél szemmel, hunyorítva, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Hogy ez miért nincs teljesen így, azt a Novaja Gazeta Evropa elemzése mutatja be. 

(Képünk illusztráció)