Meszhenet
| Meszhenet | |
| Nem | nő |
A Wikimédia Commons tartalmaz Meszhenet témájú médiaállományokat. | |
| Meszhenet[1] | |||

Meszhenet (msḫn.t) az ókori egyiptomi vallás egyik istennője. A szülésnél segédkezett, emellett ő döntötte el a megszületett gyermek sorsát. A túlvilági életben is szerepet játszott, segítette a halott újjászületését a túlvilágon. A Westcar-papiruszon szereplő történet szerint az istennő biztosította arról az V. dinasztia első három királyát, Uszerkafot, Szahurét és Noferirkarét, hogy mindhárman uralkodni fognak.[2] Mivel a sorsról is döntött, párja a sorsot megszemélyesítő Sai isten volt.[3]
Ikonográfiája
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Leginkább négyszögletes téglaként ábrázolják, egyik végén női fejjel (ilyen téglákon ülve szültek az egyiptomi nők). Antropomorf ábrázolása nőalak, fején téglával, vagy egy függőleges, két spirálban végződő vonallal, ami a tehén méhének stilizált ábrázolása (ez a jelkép önmagában is jelenthette az istennőt).[2]
Gyakran ábrázolták az elhunyt szívének megmérésénél (amikor eldőlt, a bűnök súlya lehúzza, vagy elég tiszta ahhoz, hogy a túlvilágon élhessen).[2]
Kultusza
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Inkább házi istenként volt fontos, hivatalos kultusza nem volt, ábrázolása templomokban ritkán fordul elő, csak szülési jeleneteknél. Számos ima és himnusz említi, egy szöveg az esznai templomban négy Meszhenetet említ Hnummal összefüggésben.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Erman, Adolf & Grapow, Hermann, ed. (1971). Wörterbuch der Aegyptischen Sprache (óegyiptomi és német nyelven). Im Auftrage der Deutschen Akademien. Berlin: Akademie Verlag.
{{cite book}}: CS1 karbantartás: ismeretlen nyelvkód (link) CS1 karbantartás: több név: szerkesztőfelsorolás (link) , p.148 - 1 2 3 4 Richard Wilkinson: The Complete Gods and Goddesses of Ancient Egypt. London, Thames and Hudson, 2003. ISBN 978-0-500-05120-7, p.152–153
- ↑ Barbara Lesko: The Great Goddesses of Egypt. University of Oklahoma Press, 1999. ISBN 9780585116808. p.272