Ugrás a tartalomhoz

John C. Breckinridge

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
John C. Breckinridge
Az Amerikai Egyesült Államok 14. alelnöke
Hivatali idő
1857. március 4. – 1861. március 4.
ElődWilliam R. King
UtódHannibal Hamlin
Katonai pályafutása
Csatái
Született1821. január 16.
Lexington, Kentucky állam
Elhunyt1875. május 17.
Lexington, Kentucky állam
SírhelyLexington Cemetery
PártDemokrata Párt
SzüleiMary Stanhope Clay Smith
Cabell Breckinridge
HázastársaMary Burch
Gyermekei
  • Clifton R. Breckinridge
  • John Witherspoon Breckinridge
  • Joseph Cabell Breckinridge, II
Foglalkozásjogász, politikus, katonatiszt
Iskolái
Halál okamájzsugor
John C. Breckinridge aláírása
John C. Breckinridge aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz John C. Breckinridge témájú médiaállományokat.

John Cabell Breckinridge (Lexington, Kentucky, 1821. január 16. – Lexington, 1875. május 17.) amerikai jogász, politikus és katonatiszt. Kentuckyt képviselte a Kongresszusban és a szenátusban is. 1857-től 1861-ig ő lett az Amerikai Egyesült Államok valaha megválasztott legfiatalabb alelnöke. Indult az 1860-as elnökválasztáson, amelyet elvesztett Abraham Lincoln ellen. A polgárháború kitörésekor a szenátus tagja volt, de a Konföderációs hadsereghez való csatlakozása után megfosztották hivatalától. 1865 januárjában kinevezték a Konföderáció hadügyminiszterévé.

Gazdag kentuckybeli családban született Lexington környékén. A Mexikói–amerikai háborúban teljesített fegyvertelen szolgálata után 1849-ben a Demokrata párt képviselőjeként beválasztották Kentucky állam törvényhozásába, ahol az államok önrendelkezési jogának követelőjeként lépett föl a rabszolgaság védelmezése érdekében. 1850-ben az Egyesült Államok törvényhozójává választották. Stephen A. Douglas szövetségeseként támogatta a Kansas–Nebraska-törvényt. Miután az 1854-es kongresszusi választókörzet-átszabás valószínűtlenné tette az újraválasztását, lemondott az újrajelöltetésről. 1856-ban a Demokrata nemzeti konvención James Buchanan alelnökének jelölték, hogy a déli szavazatokat begyűjtse az északi elnökjelölt számára. A demokrata párt megnyerte az 1856-os választást, de Breckinridge-nek nem sok szerep jutott azon túl, hogy a Szenátus házelnöke volt mert ebbéli pozíciójában nem vehetett részt a vitákban. 1859-ben elnyerte John J. Crittenden szenátor 1861-ben megüresedő székét. Alelnökként Breckinridge támogatta Buchanant a Kansas számára rabszolgatartást engedélyező Lecompton alkotmány törvénybe iktatásában, melynek elbukása végül a Demokrata párt meghasonlását okozta.

A déli demokraták elhagyták az 1860-as baltimore-i jelöltállító konvenciót és a párt északi és déli frakcióra szakadt. Az északi Douglast, a déli Breckinridge-et jelölte elnöknek a választásra. Az Alkotmányos Uniópárt John Bell jelölésével akarta megmenteni a nemzetet az országrészek szétesésétől. A három jelölt között szétforgácsolódó szavazatok a Republikánus párt jelölte Abraham Lincoln földindulásszerű győzelmét hozták. Breckinridge bár a legtöbb déli állam elektori szavazatát elnyerte, messze a győztes mögött teljesített, de a szenátori székéből az ország egységének megőrzését sürgette és kompromisszumok kötését szorgalmazta. A bomlást azonban már nem tudta megállítani. Miután Kentucky semlegessége összeomlott Breckinridge a frontvonal déli oldalára utazott és jelentkezett a hadseregbe. A Konföderációs hadsereg dandártábornokaként az Amerikai Egyesült Államok Szenátusából leváltották és árulónak bélyegezték.

A Shiloh-i csata után vezérőrnaggyá léptették elő és 1862 októberében a Mississippi hadsereg kötelékébe került, Braxton Bragg parancsnoksága alá. Bragg azzal vádolta, hogy iszákosságával hozzájárult a Stone River-i csata 1862. december végi és a Missionary Ridge-i ütközet 1863. november végi elvesztéséhez. Breckinridge csatlakozott a parancsnokot kritizáló magas rangú tisztek csoportjához és a konfliktus eredményeképpen átvezényelték a Kelet-Tennessee-i és Nyugat-Virginiai Hivatalhoz. 1864. május 15-én Franz Sigel hadseregét a Második New Market-i ütközetben legyőzve legfényesebb katonai sikerét aratva visszaűzte a Shenandoah-völgyre támadó uniós erőket. Ezt követően részt vett Jubal Anderson Early altábornagy 1864-es shenandoah-völgyi hadjáratában. 1865 februárjában Jefferson Davis elnök kinevezte hadügyminiszternek. Ráébredve, hogy a háború elveszett, Breckinridge hiábavalóan sürgette Davist, hogy tegye le a fegyvert. A Harmadik Petersburgi csata elvesztését és Richmond elestét követően sikeresen megmentette a Konföderáció iratanyagát a pusztulástól. Külföldre menekült és három évig száműzetésben élt, míg Andrew Johnson elnök 1868-ban kiterjesztette az elnöki kegyelmet minden korábbi konföderációsra. Ekkor hazatért Kentuckyba, de közéleti szerepet ambíciói kiégésével nem volt hajlandó vállalni semelyik oldal sürgetésére sem, hanem jogászi pályáját folytatta. A háborús sebesülések aláásták egészségét és 1875-ben máj- és tüdőbetegsége következtében meghalt. Breckinridge hatékony katonai vezetőnek bizonyult. A háborút követő rabszolga-felszabadítás miatt utólag posztkonföderációs szimpátiára váltó Kentuckyban megbecsülésnek örvendett, de az északi államokban többnyire árulónak tartották.

Ifjúsága

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John Cabell Breckinridge családja thorn hill-i birtokán született Lexington közelében, 1821. január 16-án.[1] Joseph "Cabell" Breckinridge-nek és Mary Clay (Smith) Breckinridge-nek hat gyermeke született; John ebből negyedikként jött a világra és az egyedüli fiú volt.[2] Anyja Samuel Stanhope Smith lánya volt, aki 1775-ben megalapította a Hampden–Sydney Egyetemet. Nagyapja, John Witherspoon egyike volt a Függetlenségi Nyilatkozat aláíróinak.[3] Joseph előbb Kentucky állam képviselője lett a Kentucky törvényhozásban, majd az állam belügyminisztere lett, közvetlen fia megszületése előtt.[4] 1821 februárjában a család John Adair kormányzóval együtt átköltözött Frankfortba, a régi kormányzói rezidencia épületébe, így Joseph könnyebben tudta ellátni miniszteri feladatait.[5]

1823 augusztusában Frankfortban kitört az elhúzódó láz néven ismert betegség, ezért Cabell Breckinridge gyermekeivel és feleségével együtt Lexingtonba költözött, édesanyjához.[6] Frankfortba visszatérve feleségével együtt megbetegedtek. Marynek kiheverte a betegséget, Cabell azonban meghalt.[7] Adósságai kifizetésére nem volt elég pénzük, így az özvegy kénytelen volt a gyermekekkel Lexingtonban élni, ahol anyósa támogatását élvezte.[8] Lexingtonban felnőve John a Pisgah Academy iskolájába járt Woodford megyében.[9] Nagyanyja az elhúnyt nagypapa, John Breckinridge államügyész politikaelméletét tanította meg neki, aki az Egyesült Államok szenátora is volt és Thomas Jefferson alatt főállamügyész lett.[10] Képviselőként Breckinridge nagypapa terjesztette be a Kentucky és Virginia Resolutions névre hallgató döntéseket 1798-ban, melyek ragaszkodtak az államok jogaihoz és alkotmányos elméletként használták a nullifikációt, válaszként az Alien and Sedistion Acts törvényére.[11]

Breckinridge édesanyja és nagyanyja 1832-ben összevesztek és Mary, John és Laetitia Danville-be költöztek, ahol Mary nővére Frances és családja élt. Frances John C. Young tiszteletes felesége volt, aki a Centre College elnöke volt.[12][13] Az iskolához erős családi kötelékek fűzték, mert John nagybácsikája, William Breckinridge szintén ezen a fakultáson tanított, és 1834 novemberében John is beíratkozott.[14] Iskolatársai között volt Beriah Magoffin, William Birney, Theodore O'Hara, Thomas L. Crittenden és Jeremiah Boyle.[15][16] Bölcsészeti diplomája megszerzése után 1838 szeptemberében a College of New Jersey (mai nevén a Princeton egyetem) padsoraiban töltötte, mint bentlakó diplomás.[17][18] 1839 közepén tért vissza Kentuckyba, ahol William Owsley bíró irányítása alatt jogot tanult.[19] 1840 novemberében felvételizett a Transylvania egyetem másodéves kurzusára Lexingtonban, ahol George Robertson kongresszusi képviselő és Thomas A. Marshall a Kentucky Ítélőtábla bírája lettek az oktatói.[20] 1841. február 25-én kézhez vehette jogi diplomáját és következő nap már megkapta az engedélyt a jogi praxis működtetésére.[21]

Jogi karrierje

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mialatt eldöntötte, hogy hol is praktizáljon, Breckinridge Lexingtonban maradt és jogi tankönyveket kölcsönzött John J. Crittenden könyvtárából, aki Thomasnak az apja volt.[22] Hamarosan úgy érezte, hogy Lexingtonban túl nagy a konkurencia, ezért Frankfortban próbálkozott, de képtelennek bizonyult irodát találni. 1841. október 10-én Thomas W. Bullock korábbi iskolatársa kíséretében Iowa Territórium felé vették az útjukat.[23] Megfontolták, hogy az Illinois állambeli Jacksonville-ben telepedjenek le, ahol Breckinridge-nek örökölt háza volt, de az ottani ügyvédi kar tömve volt olyan tehetséges emberekkel, mint Stephen A. Douglas, vagy Abraham Lincoln.[24] Folytatták tehát útjukat Burlingtonba és 1842-43 fordulójának telét ott is töltötték. Ennek végén Breckinridge azt mesélte családtagjainak, hogy cége több ügyet vállalt el, mint bármely más jogi iroda Burlingtonban.[25] Bullock és az iowai közhangulat befolyása alatt Breckinridge a Demokrata párttal kezdett azonosulni. 1843 februárjában kinevezték Des Moines megye Demokrata pártbizottságába.[26] A Kentuckyban maradt Breckinridge família legtöbbje Whig volt és amikor tudomást szereztek unokaöccse pártválasztásáról, William Breckinridge kijelentette „Úgy éreztem, mintha azt mondták volna, hogy a lányomat megbecstelenítették.”[27]

Breckinridge 1843 májusában hazalátogatott Kentuckyba.[28] Kísérletet tett, hogy közvetítsen édesanyja és a Breckinridge família többi része között, ami időbe került és emiatt meghosszabbította a tartózkodását. Ezután influenzás lett és a kiheverése után úgy határozott, hogy a nyár hátralevő részére is marad Iowa hűvösebb éghajlata helyett.[29] Megismerkedett Bullock unokatestvérével, Mary Cyrene Burch-csel, és mire szeptember lett el is jegyezték egymást.[30] Októberben Breckinridge visszament Iowába az üzletét felszámolni, majd újra Kentuckyba utazott és partnerségre lépett Samuel Bullockkal, Thomas másik unokatestvérével.[31][32] 1843. december 12-én házasodott meg és aztán Georgetownban telepedett le,[33] Lexingtontól tíz kilométerre északra. A házaspárnak hat gyermeke született, Joseph Cabell 1844-ben, a később Arkansasban állami képviselő váló Clifton Rodes 1846-ban, Frances 1848-ban, John Milton 1849-ben, John Witherspoon 1850-ben és Mary Desha 1854-ben.[34] Ahogy az ügyvédi előmenetelében egyre tapsztaltabbá vált, a Breckinridge család megengedhette magának, hogy 1845-ben visszaköltözzön Lexingtonba és partnerségre léptek James B. Beckkel, az Egyesült Államok később szenátori székéig emelkedő politikussal.[35]

A mexikói–amerikai háború

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Breckinridge ismeretlen időben készült felvételen.

Breckinridge támogatta a mexikói–amerikai háború kirobbantását és William O. Butler vezérőrnagy törzstisztjének jelentkezett. Butler prominens kentuckybeli demokrata volt, de mindössze egy fizetés nélküli hadsegédi beosztást tudott neki ajánlani, melyet saját maga sem ajánlott elfogadásra.[36] 1847 júliusában Breckinridge beszédet mondott a buena vista-i csatában elesett kentuckybeli katonák ünnepélyes temetésén, Frankfortban. A nagy hatású beszéd könnyeket csalt Henry Clay whig szenátor szemébe, akinek fia, Henry Clay Jr. is a halottak között volt. Theodore O'Harát ugyanez a beszéd inspirálta a Bivouac of the Dead című versének megírására.[37]

1847. augusztus 31-én William Owsley, Kentucky kormányzója felhívást bocsátott ki, hogy további kettő ezredet toborozzanak az államban és Breckinridge ismét katonai beosztásért folyamodott.[38] Owsley tanácsadói bátorították a whig kormányzót, hogy legalább egy Demokrata párti kapjon beosztást és John J. Crittenden whig szenátor is ajánlotta Breckinridge kérelmének elfogadását.[39] 1847. szemptember 6-án Owsley kinevezte Manlius V. Thomsont ezredessé, Thomas Crittendent alezredessé Breckinridge-et a 3. Kentucky gyalogezred őrnagyává.[40][41] Az ezred november 1-én kihajózott és november 21-én elérte Veracruzt.[42] A helyiek által „la Vomito” néven ismert sárgaláz kitörése után[43] az ezred gyorsan Mexikóvárosba sietett, hogy ne maradjon a vírus sújtotta területen. Néhány beszámoló tanusította, hogy Breckinridge két nap híján az egész utat gyalog tette meg, mert a lovát átengedte különböző elgyengült katonák szállítására, akik máshogy nem tudták volna tartani a lépést az oszloppal.[44] Mexikóvárosba érkezésük idején, december 18-án a háború már csaknem véget ért. Az ezred nem vett részt harccselekményben, csak Mexikó megszállásában, mely 1848. május 30-ig húzódott.[45][46]

Katonai képességei csiszolása helyett jogi képzettségére támadt szüksége, mikor Gideon J. Pillow tábornok jogi tanácsosának nevezete ki a perben, melyet Winfield Scott, a hadsereg parancsnoka indított ellene.[47][48] Scott elnöki ambícióinak esélyét csökkentendő Pillow és támogatói leveleket írtak és hoztak nyilvánosságra, melyek Pillow dicsőségét és érdemét hirdették Scottal szemben a Contrerasi ütközet és Churubuscói ütközet megnyerésében. Szerepét pástolandó Pillow egy beosztottját kérte meg, hogy vállaljon felelősséget az általa írott levelekért. William C. Davis történész, a Breckinridge életrajz feldolgozója szerint teljesen valószínűtlen, hogy Breckinridge tudott volna Pillow intrikájáról.[49] Szerepe az eljárásban a maroknyi tanú kikérdezésére korlátozódott, mert a feljegyzések szerint Pillow saját magát képviselte a tárgyalóteremben.[50][51]

1848. július 16-án érkezett vissza Louisville-be a 3. kentucky gyalogezreddel, és a katonákat öt nap alatt leszerelték.[52] A mexikói háborúban eltöltött ideje alatt az ezred 1000 emberéből 100-an meghaltak a betegségekben.[53] Noha harcot egyáltalán nem látott, katonai szolgálata értékesnek bizonyult politikai karrierjét illetően.[54]

Politikai pályafutása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Frissen a politikában

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Breckinridge James K. Polk Demokrata elnökjelölt mellett kampányolt 1844-ben és Polkot sikerrel megválasztották.[55] A Scott megyei adminisztrációs hivatali választáson azonban már nem indult, mivel jogi irodájának partnere panaszkodott, hogy a politika túl sok idejét viszi el a munkától.[56] 1845-ben néhány demokrata politikus biztatta, hogy induljon a 8. kongresszusi választókerület székéért, de ezt elhárította és Alexander Keith Marshall megválasztását támogatta, aki azonban sikertelen maradt.[57][58] Magánemberként ellenezte a Wilmot Provisót, ami kitiltotta volna a rabszolgatartás lehetőségét a Mexikótól elcsatolt területeken.[59] Az 1848-as elnökválasztási kampányban Lewis Cass északi demokrata jelöltet támogatta, akinek William Butler lett volna az alelnöke.[60] Saját maga azonban nem szavazott a választáson. 1860. szeptember 5-én Lexingtonban tartott beszédében a következő szavakkal indokolta tettét:

„„De úgy adódott, hogy hat, vagy nyolc másik úr kísért el, akik mind a Whig pártba tartoztak és azt indítványozták, hogy ha én nem térek vissza a városomba szavazni, akkor ők sem. Ha megteszik, akkor hat, hét voksot adnak le Taylorra, míg én egyet Cassre. Így hát elfogadtam az ajánlatot és elmentünk vadászni; és ha mindenki ilyen sikeres lett volna, mint magam, akkor 40 000 fős többséggel nyertük volna az államot.”[61]”

A Kentucky alsóház képviselőjeként

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Breckinridge kb. 1850-ben

1849 augusztusában a kentucky polgárok megválasztották állami képviselőiket, szenátoraikat és küldöttjeiket az alkotmányos konvencióra.[62] Breckinridge abolicionista bácsikái, William és Robert, Cassius Marcellus Clay-jel együtt hasonlóan gondolkodó jelöltek listára tételéről reménykedtek a konvención és a törvényhozásban is.[63] Válaszképpen egy kétpárti, a rabszolgatartás fenntartásának lehetőségéért szerveződő állampolgári csoport saját listát állított, amin Breckinridge is szerepelt Fayette megye két képviselőjének egyikeként.[64] Breckinridge-nek eddigre öt rabszolgája volt és nyilvánosan ellenezte a rabszolgatartás szabadságát „bármilyen formában korlátozni” próbáló törvénykezést.[65][66] A rabszolgaság támogatása ellenére tagja volt a szabadkőműveseknek és a lexingtoni presbiteriánus egyháznak is. A két intézmény egyaránt elítélte a rabszolgatartást.[67] A bíróság előtt korábban képviselt szabad feketéket, és kifejezte támogatását az önkéntes szabadságmegváltás intézményének. Támogatta a Kentucky Colonization Society (Kentucky Gyarmattársaság) szervezetét, amelynek a négerek Libériába való visszatelepítése volt a kifejezett célja.[68][69]

Breckinridge-re több mint négyszázzal több, összesen 1481 szavazatot adtak le, mint a legközelebb végző riválisára, így Fayette megye létrehozása óta először Demokrata képviselőt küldött a törvényhozásba.[70][71] A választás és a törvényhozás nyitóülése között Breckinridge új jogi partnerséget hozott létre Owsley korábbi belügyi államtitkárával George B. Kinkeaddel, mivel korábbi partnere meghalt a korábbi hónapok kolerajárványájban.[72] Szintén megalapította a Kentucky Statesman, a kéthetente megjelenő demokrata újságot, és meglátogatta kuzinját Mary Toddot, akinél életében először találkozott férjével, Abraham Lincoln. Lincoln és Breckinridge minden politikai nézeteltérés ellenére barátok lettek.[73][74]

A törvényhozási ülés megnyitásakor Breckinridge-et relatív szótöbbséget kapott a képviselőház elnökének tisztjéhez, de nyolc szavazat hiányzott a tiszta többséggel való megválasztás eléréséhez.[75] Breckinridge visszalépett a patthelyzet feloldása érdekében és a pozíciót így Thomas Reilly whig képviselő nyerte el.[76] Frank H. Heck, az életrajzát feldolgozó szerző szerint Breckinridge vezette a demokrata frakciót a Kentucky törvényhozásban. Az eljárások java helyi, vagy személyes jellegű volt, minden esetben rendkívül kisszerű.[77]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. ↑ Harrison, John C. Breckinridge 125. o.
  2. ↑ Davis, Breckinridge 10. o.
  3. ↑ Harrison, Breckinridge 125. o.
  4. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 117. o.
  5. ↑ Heck, Proud Kentuckian 3. o.
  6. ↑ Heck, Proud Kentuckian 3. o.
  7. ↑ Heck, Proud Kentuckian 4. o.
  8. ↑ Heck, Proud Kentuckian 5. o.
  9. ↑ Kongresszusi életrajz
  10. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 97. o.
  11. ↑ Heck, Proud Kentuckian 1. o.
  12. ↑ Heck, Proud Kentuckian 6. o.
  13. ↑ Davis, Breckinridge 14. o.
  14. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 97. o.
  15. ↑ Davis, Breckinridge 14. o.
  16. ↑ Heck, Proud Kentuckian 9. o.
  17. ↑ Davis, Breckinridge 15. o.
  18. ↑ Heck, Proud Kentuckian 10. o.
  19. ↑ Heck, Proud Kentuckian 10. o.
  20. ↑ Heck, Proud Kentuckian 10–11. o.
  21. ↑ Heck, Proud Kentuckian 11. o.
  22. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 99. o.
  23. ↑ Davis, Breckinridge 21–22. o.
  24. ↑ Davis, Breckinridge 22. o.
  25. ↑ Heck, Proud Kentuckian 12. o.
  26. ↑ Heck, Proud Kentuckian 13–14. o.
  27. ↑ Heck, Proud Kentuckian 14. o.
  28. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 102. o.
  29. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 102. o.
  30. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 102. o.
  31. ↑ Davis, Breckinridge 29. o.
  32. ↑ Heck, Proud Kentuckian 16. o.
  33. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 102. o.
  34. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 102. o.
  35. ↑ DoAB
  36. ↑ Heck, Proud Kentuckian 20. o.
  37. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 103. o.
  38. ↑ Heck, Proud Kentuckian 21. o.
  39. ↑ Davis, Breckinridge 34. o.
  40. ↑ Heck, Proud Kentuckian 21. o.
  41. ↑ Davis, Breckinridge 34. o.
  42. ↑ Heck, Proud Kentuckian 22. o.
  43. ↑ Tschanz
  44. ↑ Heck, Proud Kentuckian 22. o.
  45. ↑ Heck, Proud Kentuckian 22. o.
  46. ↑ Sifakis, Who was Who in the Civil War 71. o.
  47. ↑ Davis, Breckinridge 37. o.
  48. ↑ Heck, Proud Kentuckian 23. o.
  49. ↑ Davis, Breckinridge 38. o.
  50. ↑ Heck, Proud Kentuckian 23. o.
  51. ↑ Davis, Breckinridge 38. o.
  52. ↑ Davis, Breckinridge 30. o.
  53. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 103. o.
  54. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 103. o.
  55. ↑ Davis, Breckinridge 30. o.
  56. ↑ Davis, Breckinridge 31. o.
  57. ↑ Heck, Proud Kentuckian 20. o.
  58. ↑ Davis, Breckinridge 31. o.
  59. ↑ Davis, Breckinridge 33. o.
  60. ↑ Heck, Proud Kentuckian 20. o.
  61. ↑ The Presidency
  62. ↑ Heck, Proud Kentuckian 26. o.
  63. ↑ Heck, Proud Kentuckian 23. o.
  64. ↑ Heck, Proud Kentuckian 24. o.
  65. ↑ Heck, Proud Kentuckian 24. o.
  66. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 113. o.
  67. ↑ Davis, Breckinridge 43. o.
  68. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 113. o.
  69. ↑ Davis, Breckinridge 43. o.
  70. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 104. o.
  71. ↑ Davis, Breckinridge 45. o.
  72. ↑ Heck, Proud Kentuckian 28. o.
  73. ↑ Heck, Proud Kentuckian 28. o.
  74. ↑ senate.gov
  75. ↑ Klotter, The Breckinridges of Kentucky 104. o.
  76. ↑ Davis, Breckinridge 46. o.
  77. ↑ Heck, Proud Kentuckian 29. o.

Források

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=John_C._Breckinridge&oldid=29389604”