Marics Peti
| Marics Peti | |
| Született | 1996. október 1. (29 éves)[1][2] Budapest[3] |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | énekes, dalszerző |
| Magassága | 178[4] cm |
Marics Péter (Budapest, 1996. október 1.[1][2] –), ismertebb nevén Marics Peti, kétszeres Fonogram-díjas énekes, dalszerző, a VALMAR együttes egyik frontembere.[5]
Magánélete
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]1996. október 1-jén született Budapesten, harmadik gyermekként (két bátyja van). Édesanyja az Operettszínház énekkarának tagja, édesapja jazz tanszakon végzett tanár, így a zene már fiatalabb korában is fontos szerepet töltött be az életében. Gyerekként aktívan sportolt, labdarúgóként a Budapest Honvéd ifjúsági csapatait erősítette, felnőttként a megyei III. osztályban szerepelt. 2016-ban felhagyott a futballal. A gimnáziumban emelt szinten érettségizett spanyolból és testnevelésből, majd a Testnevelési Egyetem sportszervező szakára nyert felvételt, azonban a zenei karrier miatt tanulmányait nem fejezte be. [6]
Zenei karrier
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]2018-ban gyermekkori barátjával, Valkusz Milánnal megalapította a VALMAR duót. Az első komolyabb sikert a Visz a vérem című zeneszámuk hozta, majd az Úristen című daluk országos ismertséget szerzett. Az évek során a VALMAR a magyar popzene egyik meghatározó előadója lett, több sikeres slágerrel és teltházas koncertekkel. [7]
Televíziós és egyéb szereplései
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Marics Peti a televíziózás világában is kipróbálta magát. Szerepelt a Sztárban Sztár című műsorban, 2022-ben pedig zenésztársával, Valkusz Milánnal szerepelt a TV2 Ázsia Expressz című műsorának 3.évadában, 2023-ban szerepelt a Dancing with the Stars negyedik évadában, 2024-ben a TV2 Zsákbamacska című vetélkedőjének egyik műsorvezetője lett. 2024-ben Marics Peti a Megasztár tehetségkutató műsor zsűritagjaként is bemutatkozott, ahol Rúzsa Magdival, Molnár Ferenc Caramellel, Marsalkó Dáviddal és Papp Szabival együtt értékelte a versenyzőket. [8]
A zene mellett Marics Peti a színészetben is kipróbálta magát. Szerepelt a Holnap Tali! című ifjúsági sorozatban 2018-ban, ahol Márk karakterét alakította. 2021-ben a Mintaapák című televíziós sorozatban Zsombor szerepében tűnt fel hét epizódban. Legutóbb, 2024-ben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben Gábor szerepét játszotta el. [9] [10] A filmben számos Demjén Ferenc-dal az ő feldolgozásában hangzott el.
Műsorai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]| Év | Műsor | Szerep | Csatorna |
|---|---|---|---|
| 2022 | Sztárban sztár | versenyző | TV2 |
| 2022 | Ázsia Expressz | ||
| 2023 | Dancing with the Stars | versenyző | |
| 2024 | Zsákbamacska | műsorvezető | |
| 2024 | Password – A jelszó | versenyző | |
| 2024– | Megasztár | zsűritag |
Filmjei
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Holnap Tali! (2018)
- Mintaapák (2021)
- Hogyan tudnék élni nélküled? (2024)
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 "Kiderült minden Marics Peti családjáról: Aranyos, komolytalan srác, akinek azért a szíve a helyén van".
- 1 2 "adatbank.mlsz.hu/player/157379.html".
- ↑ "www.borsonline.hu/celeb/2023/02/kiderult-minden-marics-peti-csaladjarol-aranyos-komolytalan-srac-akinek-azert-a-szive-a-helyen-van".
- ↑ https://www.tiktok.com/@v.ideok/video/7212990478701120795?lang=hu-HU
- ↑ "Marics Péter". FilmKatalogus.hu. Hozzáférés: 2025. március 10.
- ↑ Zs (2023. február 27.). "Kiderült minden Marics Peti családjáról: Aranyos, komolytalan srác, akinek azért a szíve a helyén van | BorsOnline". Kiderült minden Marics Peti családjáról: Aranyos, komolytalan srác, akinek azért a szíve a helyén van | BorsOnline. Hozzáférés: 2025. március 10.
- ↑ Gréta, Kocsis (2023. április 2.). "Vagányság a négyzeten – hét tény, amit tudnod kell a ValMarról". index.hu. Hozzáférés: 2025. március 10.
- ↑ Tamás, Ring (2024. június 11.). "Marics Petit zavarba hozták egy fiatalkori látens szerelmével". velvet.hu. Hozzáférés: 2025. március 10.
- ↑ "Péter Marics | Actor". IMDb (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2025. március 10.
- ↑ Fanni. "„Kitaláltuk, hogy akkor kiúszunk" - Marics Petinek nem mindennapi kalandban volt része a Hogyan tudnék élni nélküled? forgatásán". Joy. Hozzáférés: 2025. március 10.