Lotus 16

Lotus 16
Gyártási adatok
Versenysorozat	Formula–1 Formula–2
Gyártó	Team Lotus
Tervező	Colin Chapman
Előző	Lotus 12
Következő	Lotus 18
Műszaki adatok
Vázszerkezet	csővázas acélszerkezet
Motor	Coventry Climax FPF 1,5L/2,5L négyhengeres
Váltó	Lotus 5 sebességes manuális
Tömeg	490 kg
Gumik	Dunlop
Versenyeredmények
Csapat(ok)	Team Lotus
Pilóták	Innes Ireland Graham Hill
Első verseny	1958-as Formula–1 francia nagydíj
Utolsó verseny	1960-as Formula–1 brit nagydíj
Futott versenyek	17
Győzelmek	0
Dobogós helyezések	0
Edzéselsőségek	0
Leggyorsabb körök	0

A Lotus 16 egy versenyautó, amely a Formula–1-ben és a Formula–2-ben is versenyzett. A Colin Chapman által tervezett autót csapata, a Team Lotus használta, először az 1958-as Formula–1 világbajnokságban, egészen 1960-ig. Ez volt a csapat első olyan autója, amit kifejezetten a Formula–1-re építettek. A Lotus 12 továbbgondolása mentén készült, felhasználva azokat az ötleteket, amelyeket Chapman még a Vanwall csapatnál ötlött ki – ennek megfelelően a Lotus 16 meglehetősen hasonlított a Vanwall autóira. Ugyan nem volt egy sikeres konstrukció, megépítése jó alap volt a későbbi sikerkocsiknak.

Története

A második világháború végén Colin Chapman az Austin 7 típus alapjain kezdett el építeni egy Ford-motoros versenyautót, amelyből végül a Lotus 6 sportkocsi készült el. Ez a szuperkönnyű és egyszersmind gyors autó gyorsan népszerű lett a brit versenyzők körében, és a sikerek sem maradtak el: 1956-ban és 1957-ben is megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt a saját osztályában. Chapman hírneve ekkoriban már akkora volt, hogy leszerződtette őt a Formula–1-es Vanwall csapat. Míg nekik dolgozott, megépítette saját, Lotus 12 névre hallgató, eredetileg Formula–2 specifikációjú autóját.

Az az autó olyan jól sikerült, hogy Chapman úgy határozott: maga is be tud nevezni a királykategóriában. Ennek mentén épült meg a 16-os modell, mely a 12-es kasztniszerkezetére épült. A frontmotoros autóban a motor eltolt pozícióban került rögzítésre, így a kardántengely a pilóta bal oldalán volt található, és nem mögötte, így érve el a hátul lévő váltóművet. Ennek köszönhetően a pilóták kicsit lejjebb helyezkedhettek el az autóban a többieknél, csökkentve a légellenállást. A technika hátulütője a vibráció volt, ami hajlamossá tette a váltóművet a darabokra hullásra, továbbá az, hogy a motor elhelyezése miatt a kocsi egyensúlya rossz volt, ezért ezen még utólag változtatni kellett.

A meghajtásról a Coventry Climax motorjai gondoskodtak, eleinte 2 literesek, majd a specifikáció fejlődésével 2,5 literesek (a Formula–2-ben másfél literesek). A csapat saját fejlesztésű szekvenciális manuális váltóval kísérletezett, amely ebben az időben még rendkívül megbízhatatlan volt, és csak Keith Duckworth (a Cosworth majdani mérnöke) leigazolásával sikerült használható konstrukciót faragni belőle. Úttörő volt az autó a tekintetben is, hogy a sportágban elsőként önálló felfüggesztést kapott valamennyi kerék. A kerekek mindegyike jellegzetes keréktárcsát kapott, az ikonikus Lotus-sárga színre fújva, amely szintén újdonság volt: kellően merev és egyszersmind áramvonalas volt, ami aerodinamikailag segítette az autót.

Versenyben

Eredetileg már az 1958-as szezont is ezzel szerette volna megkezdeni a csapat, de ez nem sikerült, mert a motor elhelyezésével kapcsolatos problémákat meg kellett oldani. Ezért a Lotus csapat első autója egy átépített Lotus 12 volt, és a 16-os csak a francia nagydíjon debütálhatott az első kész példány, amit Graham Hill vezetett. Nem volt egy szerencsés bemutatkozás, az egyik leglassabb autó volt a mezőnyben, köszönhetően a gyenge motornak, és Hill technikai hiba miatt hamar ki is esett. Nem termett sokkal több babér a hátralévő futamokon sem, ahol gyakran Formula–2-es konfigurációban indultak (akkoriban ez megengedett volt), a technikai problémák pedig továbbra is kísértették őket.

A lassú és megbízhatatlan autók máris jobban kezdtek el szerepelni, ahogy 1959-ben megkapták a vadonatúj, 2,5 literes motorokat, és kaptak néhány további fejlesztést is. Már nemcsak a Lotus csapat, hanem privát nevezők is versenyeztek velük. A megbízhatósággal még mindig komoly gondok voltak, ennek ellenére Hill csapattársa, Innes Ireland két alkalommal is tudott pontokat szerezni.

1960-ban már debütált a Lotus 18, de a szezon első versenyén, Argentínában Alan Stacey és a helyi versenyző Alberto Rodríguez Larreta még ezeket kapták meg (Ireland az új autót hajtotta). A pocsék teljesítmény miatt a Lotus többé nem is használta a 16-os modellt, csak David Piper versenyzett vele a francia és a brit nagydíjon.

Eredmények

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Év	Csapat	Motor	Gumik	Pilóták	1	2	3	4	5	6	7	8	9	10	11	Pontok	Helyezés
1958	Team Lotus	Coventry Climax FPF 2.2 L	D		ARG	MON	NED	500	BEL	FRA	GBR	GER	POR	ITA	MOR	3	6.*
				Graham Hill						KI	KI		KI	6	16
				Alan Stacey							KI
				Cliff Allison								10
		Coventry Climax FPF 1.5 L		Graham Hill								KI
1959	Team Lotus	Coventry Climax FPF 2.5 L			MON	500	NED	FRA	GBR	GER	POR	ITA	USA			5	4.
				Graham Hill	KI		7	KI	9	KI	KI	KI
				Pete Lovely	NK
				Innes Ireland			4	KI		KI	KI	KI	5
				Alan Stacey					8				KI
	John Fisher	Coventry Climax FPF 1.5 L		Bruce Halford	KI
	Dorchester Service Station	Coventry Climax FPF 1.5 L		David Piper					KI
1960	Team Lotus	Coventry Climax FPF 2.5 L			ARG	MON	500	NED	BEL	FRA	GBR	POR	ITA	USA		34	2.**
				Alan Stacey	KI
				Alberto Rodríguez Larreta	9
	Robert Bodle Ltd.	Coventry Climax FPF 2.5 L		David Piper						KI	12

* Az összes pontot a Lotus 12-vel szerezték.

** AZ összes pontot a Lotus 18-assal szerezték.